Ezt az aggodalmat Vachottné igyekezett eloszlatni: "Midőn Lóri némi habozást mutatott, s Vörösmarty szegénysége ellen tőn kifogásokat, mi a jövőre nézve oly meleg hittel biztattuk és bátorítánk, mintha gyermekfejjel e részben előre láthattuk volna, mi évtizedek múlva oly fényes eredménnyel következett be. " Voltak tehát, akik próbálták rábeszélni a lányt, különösen Vachottné, akit Vörösmarty 1842-ben (ekkor még udvarolt Laurának) egy igen szép verssel jutalmazott barátságáért és támogatásáért ( Cs. M. kisasszonynak). Bár nem tudjuk, mennyi igaz abból, amivel a házasságközvetítő szerepet magára vállaló Vachottné visszaemlékezésében dicsekszik, állítólag olyan érvek is elhangzottak, mint: "Óh, Lórikám, áldani fog ki érzeni képes, ha Vörösmartyt boldoggá teszed, – mondám barátnémhoz szívem legmélyéből – mégha saját boldogságodat is áldoznád fel érte. " Vachottné Pál nevű fivére pedig így biztatta Laurát: "Az ő nevével együtt a tiéd is halhatatlan leend, s az utókor még ábrándjaiban is szebbnél-szebb képeket álmodik felőled…" Ennek a légkörnek, a nagy költő iránt rajongó lelkes barátoknak a szuggesztiója, a családi nyomás és talán a Vörösmartytól két éven át (az udvarlás időszakában) kapott szerelmes versek rábeszélő ereje végül megtette a hatását.
Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd? Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté. Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: Egész világ nem a mi birtokunk; Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán; Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felréműl a szívmagány.
A zárlat visszatér a nyitó képhez: a költő Laurát kérleli, hogy ne merüljön el az ábrándjaiba, mert látja rajta, hogy fizikailag ott van, de lélekben nincs ott. Arra kéri, térjen vissza (lelkileg) a valóságba "barátjához", aki szereti. Ezzel lényegében azt próbálja elérni, hogy a lány lelke is az övé legyen, hogy Laura gondolatai ne máshol járjanak, amikor együtt vannak. A zöld ággal visszatérő madár képe bibliai kép (az Ószövetség vízözön, Noé bárkája történetéből ismert), a megbékélést jelenti. " Úgy térjen az meg, mint elszállt madár, / Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát ": a zöld ág az enyhülés jele, a dolgok jobbra fordulásának ígérete. De a hangsúly azon van, hogy a madarat egy egész erdő csalogatja (" Egész erdő viránya csalja bár "), ő mégis az ő saját zöld ágát választja. Laurának is így kell ellenállnia az ábrándok csábításának és hűségesnek maradnia a valósághoz, melyben várja a vőlegénye (aki bár nem az elképzelhető legszebb jövőt kínálja számára, de aki nagyon szereti), és akit társaságával, testi-lelki jelenlétével jókedvre kell derítenie, boldoggá kell tennie.
Menyasszonya lelkiállapotát, általános magatartását, lehangoltságát látva azonban megrettent, félteni kezdte kettejük közös boldogságát. Így fakadt fel lelkéből A merengőhöz című költemény, melyben óva intő, gyengéd szeretettel próbálja rávenni a lányt, hogy ne kergessen ábrándokat. Ezt a verset magával vitte Pestről a Komárom megyei Csepre, amikor menyasszonyát meglátogatta, és jegyajándékul Laurának adta 1843 márciusában. Laura állítólag a következő szavakkal fogadta a verset: "Kapott-e valaha leány ennél szebb nászajándékot? " Olvassuk most el a verset! Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Vörösmarty Mihály: A merengőhöz (Kner Izidor, 1921) - Anthológia Vörösmarty Mihály legszebb költeményeiből Grafikus Kiadó: Kner Izidor Kiadás helye: Gyoma Kiadás éve: 1921 Kötés típusa: Könyvkötői papírkötés Oldalszám: 191 oldal Sorozatcím: Kner-Klasszikusok Kötetszám: 6 Nyelv: Magyar Méret: 20 cm x 11 cm ISBN: Megjegyzés: A címlapon lévő fametszésű könyvdíszt Kozma Lajos rajzolta. Megjelent 1200 példányban. Nyomattatott Kner Izidor betűivel Gyomán. Értesítőt kérek a kiadóról Értesítőt kérek a sorozatról A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról Előszó Részlet a könyvből: Árpád emeltetése Nézz Árpádra, magyar! ki hazát állíta nemednek; Nézd, s tiszteld képét Álmos fejedelmi fiának.