Megfogadtam, hogy leállítom a negatív gondolkodást, úgy, ahogy van. Hogyan? Egyszerűen eltávolodtam tőle, a szó szoros értelmében, mert a testmozgás jó figyelemelterelő eszköz. Arra fókuszáltam, hogy olyan szokásokkal töltsem az időmet, amiket tényleg élvezek: minden nap stretching gyakorlatokat végzek, rengeteg vizet iszom és ínycsiklandó, tápláló ételeket eszem. Ha vásárolni megyek, arra figyelek, hogy érzem magam a ruhákban, amiket felpróbálok ahelyett, hogy a ruhaméret fölött rögeszmélnék. Túl szűk? Nézzünk egy mérettel nagyobbat. Még mindig nem jó? Akkor ezt a ruhát nem nekem tervezték. Ha nem érzem magam csodálatosan abban, ami rajtam van, nem veszem meg, és nem hagyom, hogy egy centit is lefaragjon az önbecsülésemből egy textildarab. Forrás: Pixabay Nem volt egyszerű elfogadni a testem. Biztos sokan, akik olvassátok ezt, át tudjátok érezni, mennyire időigényes és kimerítő tud lenni, ha valakinek testképproblémája van. Ami engem illet, egyszerűen torkig vagyok ezzel a témával. Tudni akarom, milyen érzés 100%-ig kényelmesen érezni magam a bőrömben.
"Amikor hajnalban elindult a bombázás, a barátaimmal a közös csetben kérdeztük egymást, hogy te is hallottad? Korán volt, nem akartam felébreszteni anyukámat, de amint láttam, hogy online van, azonnal hívtam. Elmondtam, mi a helyzet Kijevben, és próbáltam megnyugtatni, amikor egyszer csak hallottam három robbanást a vonal túloldaláról. Krivij Rihben is bombáztak. Abban a pillanatban megértettem, hogy ez egyszerre mindenütt történik, ez egy totális háború" - emlékezett vissza a háború első reggelére Hanna Hrabarszka. A 35 éves fotós február 24-én azonnal otthagyta kijevi otthonát, kelet-ukrajnai szülővárosába utazott édesanyjához. A háború első napjaiban képtelen volt képeket készíteni, de mikor úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot, elkezdte fotónaplóban dokumentálni a menekülésük történetét. Fotó: Hanna Hrabarszka Hanna négy napot töltött Krivij Rihben, ahol önkénteskedéssel és adománygyűjtéssel segített a hadseregnek és a civil védelmi egységeknek. Biztonságban érezte magát: "Hivatalosan azt az értesítést kaptuk, hogy a régiónkban nincsenek orosz csapatok, de egyik nap megszólaltak a légvédelmi szirénák, egy bomba a várostól nem messze csapódott be.
Magam is pontosan tisztában voltam és vagyok az anyatejes táplálás számos élettani és lelki előnyével. A tejbelövellésről, a gyulladt mellekről, a sebes mellbimbóról, a letapadt nyelvű babáról, a túl kevés, vagy éppen túl sok tejről, a mellbimbót idegesen cibáló csecsemőről, a fertőzésekről, a lázról, a fejésről, a cumizavarról, és a millió egyéb szoptatással kapcsolatos problémáról viszont kevesebb szó esik. Az én kislányom például egyszerűen nem tudott szopizni, mivel én sem ismertem a megfelelő technikát, a kórházban pedig senki sem tanította meg. Amikor a csecsemős nővérektől megkérdeztem, lehetséges-e, hogy az én babám még egyáltalán nem evett, kétféle választ kaptam. Először: "Hát, lehetséges", majd "Anyuka, a gyerek csak egynapos, nem kell még ennie". Hazaérve egyértelmű volt, hogy az egész pici újszülöttnek gyarapodnia kellene, és azt is tudtam, mennyi pisis, kakis pelust várunk egy nap, de mi hiába vártuk. Így az itthonlét második napján a már meglévő pánik mellé társult a tehetetlen kétségbeesés: megbuktam az egyetlen feladatomban, hogy életben tartsam ezt a kisbabát, mert ő itt egyszerűen éhen fog halni.
Miután kidobtam mindent, ami szerintem pár nap múlva már akár a saját lábán kisétált volna, szemrevételeztem, mi maradt. Zöldségek. Tengernyi mennyiség. Uborka, répa, paprika, amik bár nem voltak a legfittebbek, én csak a szépséghibás kategóriába soroltam őket. Szóval belőlük lett egy alternatív tabulé. Egy szánalmas kis gránátalmát is találtam a gyümölcsös kosárban, az ablakban kókadozott a petrezselyem, úgyhogy előszedtem a kamrából a kuszkuszt, és nekiálltam a nagyüzemi maradékmentésnek. Mondom is a receptet gyorsan! Tabulé, vagy valami olyasmi A kuszkuszhoz öntöttem annyi felforralt, sós vizet, hogy egy ujjnyival lepje el, szorosan lefedtem, és hagytam negyedórát, hogy megszívja magát. Ezalatt mindent meghámoztam, összeszabdaltam, aztán villával összetörtem a kuszkuszt, belekerült egy nagy tálba, abba mehettek a zöldségek és a gránátalma, meglocsoltam egy kis citrommal, sóztam, borsoztam, és kész. Ez aztán igazán nem volt egy nagy truváj, tényleg húsz perc alatt kész – és ha nem késsel, hanem aprítóval zúzom le a zöldségeket, akkor talán tíz perc is elég lehetett volna.
"Hatalmas káosz volt, vaksötét, mert a világítás elment, havaseső esett, amikor megérkezett a vonat, a tömeg megindult, anyukámat el is sodorták, egy időre elvesztettük egymást. " Végül meglepően kényelmesen utaztak, mert a jegyük a legdrágább osztályra szólt egy kétszemélyes kupéba. "Az volt az utolsó nap, hogy lehetett helyre szóló jegyet foglalni, azóta már nincs semmilyen rendszer, ezrek állnak a peronon és várják, hogy felszállhassanak. Sokan - hogy a család együtt maradhasson - egyelőre nem hagyják el az országot, csak a nyugati határ közelébe menekülnek. " A határ felé tartók Kassán Fotó: Hanna Hrabarszka Amikor Krivij Rihből elindultak, Hannáéknak nem volt tervük, végül Ungváron és Kassán keresztül jutottak Magyarországra. Egy budapesti családnál szállnak meg és pár nap múlva továbbutaznak Hollandiába, ahol Hanna több barátjával is találkozik. "Anyukám fog vigyázni a barátnőm gyerekére, amíg mi dolgozunk. Már most elkezdtük a szervezést. Furcsa arra gondolni, hogy közösséget építünk Hollandiában, miközben a barátaink Kijevben harcolnak.
Honor� de Balzac Jobban b�nom azt, amit kihagytam, mint azt, amit nem szereztem meg. A p�nz nem vigasztalna, ha k�sőn d�bbenn�k r� arra, hogy hov� t�nt az �letem. Kenneth Kamler Elsuhannak az �vek a f�k alatt, Tovat�nnek a percek, csak p�r maradt. Elm�lt, de egy pillanat�t se b�nom, Te vagy a legszebb csal�d�som. Children of Distance Mit b�nom �n, hogy �rdemes, vagy c�ltalan a dolgom? Patak vagyok: k�rdjem-e, hogy habomat hova hordom? We�res S�ndor Ha l�tom arc�t, boldogabb az �let, rem�nyem �l, ha sz�p arc�t csod�lom, vigasztal arca s b�tor�t, ha f�lek, e kedves arc�rt k�nomat se b�nom. Giacomo da Lentini Az emberek nagy �rt�ket tulajdon�tanak a gondolatnak, pedig az �rz�sek ugyanolyan l�tfontoss�g�ak. Olyan k�nyveket akarok olvasni, amelyek megnevettetnek �s megr�katnak, �s f�lelemmel vagy rem�nnyel t�ltenek el, amelyektől diadalmasan a levegőbe bokszolok. Azt akarom, hogy a k�nyv meg�leljen vagy tark�n ragadjon. Azt se b�nom, ha gyomorsz�jon v�g. Mert ez�rt vagyunk itt: hogy �rezz�nk.
Enni nem kért. Köhögött, nehezen vette a levegőt. Nagyon ijesztően és természetellenesen hangzott, sose hallottam ilyen hangot korábban, pedig tizenöt éves házasságunk alatt néhányszor volt már beteg. Felhívtam a háziorvost, és elsoroltam a tüneteket. Olyat válaszolt, amit nem akartam hallani. Ha rosszabbodik a férjem állapota, hívjunk mentőt. Ha nem, akkor tesztelni kell. A tünetek koronavírusra utalnak. Úgy döntöttem, egyelőre hárítom a hallottakat. Én magam beszéltem le Árpit az oltásról, ő ugyanis bizonytalan volt. Nem vagyok vírustagadó, sem oltásellenes, de úgy gondoltam, a covid-vakcina még túl kipróbálatlan. A férjemnek magas a vérnyomása, és azt hallottam, az ilyesmire veszélyes lehet az oltás. Meg féltem a hosszú távú mellékhatásoktól is. És én se kértem belőle. Forrás: Getty Images Egyelőre túl félelmetes volt az a lehetőség, hogy talán tévedtem. Árpi estére fulladni kezdett. Olyan volt a szeme, olyan rémült és földöntúli, hogy habozás és kétkedés nélkül tárcsáztam a mentőket.
Gondoltam, feta sajttal turmixolom tésztaszósznak. Hát ezt ne csináljátok utánam, úgy csípett, hogy egy falatot nem lehetett belőle megenni, szóval maradékmentés helyett gigászi pazarlás lett az ötletből. Megesik az ilyen, tanultam belőle. Nálunk gyakori, hogy félig esszük meg a joghurtot, tejfölt. Ilyenkor, ha van tésztánk, akkor bármelyiket rákanalazom, fűszerezem, de ezt már tényleg szinte csak zárójelben jegyzem meg, mert csak egy lépésre van a tejfölös kiflicsücsök örökzöldtől. Egy hozzávalóval vigyázzunk: a lila hagymával. Jellemzően túltolom, és utána egész nap bánom, mert mindennek lilahagyma-íze lesz. Szóval csak óvatosan. Kakukktojásként ugyan, de azért mégis ide passzol a cukkinispagetti, ami az egészségtudatos lendületben vásárolt, ámde magányosan a hűtő aljában dekkoló cukkini felhasználásának tutibiztos receptje. Erre alkalmas, vékony szálakra "hámozó" késsel, vagy konyhagéppel zúzzuk le a cukkinit spagettivé, aztán akár a fenti pesto is mehet rá – isteni finom, és esküszöm, olyan az íze, mint a tésztának.
Lionel Messi az előző szezon lezárultát követően az -nak adott bensőséges interjút, amelyben nemcsak karrierjéről és családjáról beszélt, hanem azt is elárulta miként növesztett szakállat, és mi az, amit utólag már megbánt. Az első ügynök: "Egy idősebb korosztályból hiányzott egy játékos és a nagymamám, aki jóban volt az edzővel, mondta neki, hogy játszasson engem. Az edző azt mondta, nem fogom őt játszatni, nézd meg, milyen kicsi, bántani fogják, de ő csak erősködött. Visszament és azt mondta, vegyél neki egy cipőt és jövő héten viszem edzésre" – mesélte Messi arról, hogy a nagymamája volt az első, aki felkarolta a karrierjét. Az első lépések: "Amint tudtam járni, már a labdával játszottam. Van idősebb testvérem és idősebb unokatestvérem és mindig együtt játszottunk. Fiatal koromtól kezdve volt egy labda a lábamnál, négyévesen kezdtem el játszani a klubnál, de az utcán is egyfolytában játszottam. Nehéz, de gyors döntés: "Hogy őszinte legyek, a döntés meghozatala (a Barcelonába való igazolás) nehéz, ugyanakkor gyors volt.
Nem akarlak a hátra lévő időmben lá többet. Nem foglak keresni, nem foglak hívogatni hisz meg sem érdemled. Becsaptál és hülyének néztél.. Elhittem neked, hogy szeretsz és bármit megtennél értem. Naiv voltam és nem hallgattam a buta fejem után mentem.. és utánad. Ui. : a rajzot megtartom.. bár nem tudom miért. Soha többé nem kívánom a kabátod illatát! !