Doxa Óra Árak

A Tisza Nevében: Index - Külföld - Szekunder Szégyen A Köbön

Fri, 09 Sep 2022 20:16:02 +0000
ccc-miskolc-nyitvatartás

A vásárosnaményi mederzár szolgál arra, hogy elterelje és kihalássza a külföldről érkezett szemetet, amihez a Romániából érkező Szamos is hozzáadja a részét. Persze ez csak részben sikerül, a következő akadály a Tisza-tó, ahol a szemét ismét megreked a szigeteken vagy a vízi erőműnél. A folyó Szegednél átlép Szerbiába, majd a Vajdaságban, Titelnél torkollik a Dunába. A Dunán a szemét harmadik akadálya az 1200 méter széles Vaskapu vízerőmű, ahol szintén küzdenek a feltorlódott hulladékkal. A Duna-delta kapujában a folyó kettéválik, majd három ágban torkollik a tengerbe. A Szent György-ág a legidősebb, ezen leereszkedve érkezünk el a Tulcsa melletti utolsó faluig, amit szintén Szentgyörgynek hívnak. A deltában 17 európai ország szennyezése halmozódhat fel annak ellenére, hogy Romániában is vannak társadalmi mozgalmak, amelyek sokat tesznek a Duna és a tengerpart megőrzéséért, köztük a Cu Apele Curate szervezet. A deltavidék 1991 óta a világörökség része, mégis a tengerparton pár métert sétálva ott a szemétkupac, amelyben magyar palackokat is talált Dimitry.

A Tisza nevében

A film rendezője is ezért ragadott kamerát. Ljasuk Dimitry Tisza iránti szeretete 4 éves korára vezethető vissza, amikortól édesapja rendszeresen elvitte őt a Tisza-tóra horgászni. Azt mondja, hogy állandóan mozgásban lévő gyerekkorában egyetlen biztos pont volt az életében, a Tisza. A folyó ezért tér vissza filmjeiben minduntalan. Apja emlékét is megidézi a mozijában, ahogy nyomon követi a szemét útját a Tiszán, a Duna-deltában, mely a Fekete-tengerig sodorja a műanyaghulladékot. Apám egész életében arra vágyott, hogy itt horgásszon, egyszerre a tengerben és folyóban. Annyit mesélt róla, és jó, hogy most végre láthatom, igaz, sosem gondoltam, hogy azért jövök majd ide, hogy a szemétben turkáljak. S, hogy miért matat benne könyékig? A műanyag palackok állapotából tapintásra és ránézésre megállapítja, mekkora utat tett meg az elhajított tárgy. A helyi halászt a palackok kora és útja érdekli kevésbé, ő inkább arról panaszkodik, hogy ha kiveti a hálóját, abban ma már több a szemét, mint a hal.

  • Ljasuk Dimitry: A Tisza nevében – Peca.hu
  • A Tisza nevében
  • Bíbor folk 2 az apokalipszis angyalai -
  • Emelt angol érettségi feladatok
  • Tóth Vera 3 évet várt Zolira - Karácsonykor ismerte meg a szerelmét - Hazai sztár | Femina
  • A tisza nevében - hírek, cikkek az Indexen
  • A Tisza nevében | Érd Most!
  • A Tisza nevében – Megrázó film készült a tiszai szeméthelyzetről - Greenfo
  • József Attila szerelmes versfeldolgozásait énekli Fekete Bori | Tiszatáj online - irodalom, művészet, kultúra
  • Neptun corvinus oktatói e
  • A Tisza nevében - YouTube

Az 55 perces dokumentumfilm négy országban, Ukrajnában, Magyarországon, Szerbiában és Romániában játszódik, a probléma ugyanis nem csupán egy nemzetet, hanem a Kárpát-medence összes országát érinti. A film tíz szereplő érzésein és személyes példáján keresztül, különös érzékenységgel mutatja be a környezetszennyezés határokon átívelő problémáját. A képsorok annyira kijózanítóak, hogy mire az ember a végére ér a dokumentumfilmnek, garantáltan elmegy a kedve attól, hogy PET-palackos üdítőitalt vásároljon a közértben.

A Tisza nevében: a film, amit mindenkinek látnia kell - Cívishír.hu

Mindannyian kivesszük a részünket a szennyezésben és mindenhol vannak törekvések a felszámolására is. De ahhoz, hogy változás történjen mindenkinek tennie és változtatnia kell — és minden egyes ember tehet a probléma felszámolásáért. De vannak helyzetek, amikor a hétköznapi emberek és a szervezetek tehetetlenek. Ilyen például a rahói szeméttelep problémája, közvetlenül a Tisza partján. Ezért fordul a rendező Ukrajna elnökéhez Volodimir Zelenszkijhez. Maga a film egy üzenet az elnökhöz, a Tisza nevében. A film fő célja, hogy megértsük a problémát, és azt is, hogy milyen felelősséggel tartozunk a természet, a folyóink, tengereink iránt. Emellett megoldást próbál mutatni arra is, hogy mi emberek mit tehetünk azért, hogy a helyzet változzon. Mindezt egy aktuális és nagyon közeli helyszínen Kárpátalján. Az film nem hibáztat, nem felelősöket keres. Hanem biztat és remél. Történeteivel és megközelítésével emberközeli és életszerű. Stáblista: Linkek:

Emberközeli történet a Tisza és Kárpátalja hulladékproblémájáról és arról miként küzd a két főszereplő és az önkéntesek az emberi felelőtlenség ellen. A Tisza forrásától egészen a Fekete-tengerig! Folyóink szennyezettsége és a probléma megoldása egyre sürgetőbb feladata lett világunknak. A Tiszát érintő műanyagszennyezés pusztítja a folyó élővilágát és elcsúfítja partjait. Viktor Bucsinszky és Franz Béla kárpátaljai környezetvédők, a hulladékprobléma enyhítése érdekében néhány éve nyitottak egy kisebb, ámde annál hatékonyabb hulladékkezelő udvart, ahol a szelektív hulladékot csoportosítják. A filmben a rendező személyesen kíséri végig küzdelmes hétköznapjaikat. Kézen fogja a nézőt és elviszi magával Kárpátaljára, majd egészen a Duna-deltáig és a Fekete-tengerig. Bemutatja a főszereplők céljait, motivációját és azt is, hogy missziójuk során milyen nehézségekbe ütköznek. A film további történetei során a kárpátaljai hulladékprobléma okaira is fény derül. A film egyik fő célja, hogy szemléltesse a pozitív szándékot és igyekezetet, amit magyar és ukrán aktivisták tesznek a probléma megoldásáért.

Az Ukrajna és az Európai Unió közötti együttműködés kiemelt célja a Tisza és a mellékfolyóinak a védelme, amelynek keretében új üzemek is épülhetnek. De amíg erre sor kerül, a lakosság figyelmére és elköteleződésére van szükség. Nemcsak a Kárpát-medencében élők fogadhatják meg azt a három irányelvet, amellyel Dimitry szerint az emberek hozzájárulhatnak a probléma megoldásához. Tudatosan vásároljunk, szelektáljunk, és a megfelelő helyre vigyük el az általunk termelt hulladékot. Ezen felül pedig még egy nagy feladat vár ránk: összeszedni, ami már a természetbe került. Ha ebben részt szeretnénk venni, Magyarországon olyan nonprofit társadalmi szervezetekhez csatlakozhatunk, mint a PET Kupa. 2013 óta folyik a Tisza mentén a magukat PET-kalózoknak nevező önkéntesek tevékenysége, ami végtelen sziszifuszi munka: áradáskor a szlovák, ukrán és román szeméttel is meg kell birkózniuk, miközben magyar is van elég. A PET-kalózként indult Párdy Bence akciója is példaértékű, aki 2019-ben munkahelyét is hátrahagyva hónapokig élt a Tisza-tónál és szemetet szedett.

Ezt adjuk tehát mi, magyarok a tengernek. Ilyen körülmények között a halászat sem könnyű: előfordul, hogy több szemét akad fenn a hálóban, mint hal – meséli egy helyi halász, miközben meg is mutatja az aznap kihalászott szemetet. A Fekete-tenger is nagy veszélyben van, hiszen az őt tápláló folyók nem tiszta vizet, hanem szennyeződéseket hoznak, és elpusztítják az élővilágát. Nem is foglalhatnánk jobban össze, mint a filmben: Mindegyik nemzet, minden család, minden ember, te és én is felelősséggel tartozunk a folyókért és közvetetten a tengerért. A patakba dobott vagy a folyó partján hagyott szemét is, mind egy szeg a Fekete-tenger koporsójában. Vissza Ukrajnába! Milyen is a rahói szeméttelep, ami a legmegdöbbentőbb képet mutatja? Kétszáz méter hosszú, helyenként 15 méter magas szeméthegy közvetlenül a Tisza partján. Nyomasztó látvány. Dimitry konkrét céllal érkezett: üzenetet közvetít innen az ukrán elnök felé: arra kéri, hogy számolja fel az illegális és legális szemétlerakókat a Tisza vízgyűjtő területén.

  1. Kodály zoltán feleségei
  2. Lupa strand belépő 2
  3. Dinoszaurusz park tata
  4. Alufelni 13 4x114 3
  5. Háztartási gép szervíz nyíregyháza állatkert
  6. Free guy teljes film magyarul online filmek
  7. Kiscica szeme gennyes
  8. Ormos intézet hasi ultrahang
  9. Fürdőszoba tükrös szekrény világítással
  10. Macskabútor nagytestű macskáknak
  11. Magyar államkincstár családi pótlék osztály
  12. 160 as busz útvonala de
  13. Fehérvári út postal
  14. Száraz és hurutos köhögésre gyerekeknek